XXII. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázat

A szombathelyi Oladi Általános Iskola és a SZOSZSZC Oladi Szakképző Iskolája idén immár a XXII. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázatát hirdette meg. A pályázaton minden magyarországi és határainkon túl élő, magyar nyelvet beszélő, általános és középiskolás gyermek beküldhette alkotásait vers, mese és novella kategóriában. A kilenctagú zsűri 470 alkotásból 35-öt díjazott.

anna

Nagy örömünkre szolgál, hogy iskolánk 6. a-s tanulója, Szendrői Anna első helyezést ért el felső tagozatos novella kategóriában  „TÖRTÉNET EGY FIÚRÓL, AKINEK SOHASEM VOLT SZERETŐ CSALÁDJA” című alkotásával.

A pályázat ünnepélyes eredményhirdetése és a legértékesebb műveket tartalmazó gyermekantológia könyvbemutatója 2016. április 15-én volt.

könyv

Gratulálunk Anna, büszkék vagyunk rád!

A győztes novella:

1

2

3

4

 

Továbbjutottak színjátszóink!

DSCF1289

A szeptemberben alakult Ubuntu színjátszó csoportunk nagy megmérettetésen vett részt Celldömölkön a Weöres Sándor Színjátszó Találkozó megyei fordulóján. 10 fős, főként mozgás-, és hallássérült tanulókból álló társulatunk elsöprő sikert aratott.

DSCF1303

Különdíjként megkaptuk a Gyémánt félkrajcár díjat, melynek köszönhetően tovább jutottunk a regionális döntőbe, Győrbe.

DSCF1283

A remek előadást vastaps, fagyizás, jókedv, játék követte. Örülünk, hogy a hangulatos előadásunkkal mi is viszonozhattuk a kiváló vendéglátást, szervezést.

Szép siker természetismeretből!

Iskolánkból az idei tanévben két tanuló jutott be a Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny megyei fordulójába.

laura

Közülük Vas Laura 6.b osztályos tanuló ezen a nehéz versenyen a VI. helyen végzett. Gratulálunk Laurának a remek eredményhez és további szép sikereket kívánunk!

Felkészítő tanár: Szendrőiné Sipos Éva

Nem bántja a szemét a szemét?

A Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskolában április 21-én, a Föld Napjához kapcsolódóan, a Globális újrahasznosítási hét keretében 10. alkalommal került megrendezésre a „Nem bántja a szemét a szemét?” című vetélkedő.
Activity
Az emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása a környezeti válság. A környezettudatosabb magatartás kialakítása a válsággal való megküzdés egyik fő eszköze.
A versenyen általános iskolák felső tagozatos tanulói vetélkedtek 3 fős csapatokkal.
A verseny 2 fordulóban zajlott.
Az elsőben a csapatoknak előzetesen kiadott feladatot kell beküldeni, amely idén egy környezeti probléma és annak megoldási lehetőségét mutatta be egy PPT bemutatóban. A zsűri odaítélte „Recycling Design” különdíjat, melyet a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vihetett haza az oladi Potyondi-mocsár bemutatásával.
A 2. forduló során elméleti és játékos ügyességi feladatok (Activity, PET- Bowling, Szent Márton puzzle, Tapossa laposra, stb.) megoldásával mutathatták meg a diákok, hogy mennyit tudnak az alternatív energiákról, a szelektív hulladékgyűjtésről, a környezetvédelemről.
A „Tudatos vásárlás” feladatnál berendeztünk egy kis „ABC”-t, ahol a pulton található cikkek közül ki kellett választani a helyes fogyasztói magatartásnak megfelelő árukat.

Paragvári csapata

Az első helyezést az Paragvári Utcai Általános Iskola, nyerte el. Csapattagok: Gosztola Gábor, Haller Péter, Németh Júlia, felkészítő tanáruk Szendrődiné Módli Ilona.

Neumann csapata

A 2. helyezést a Szombathelyi Neumann János Általános Iskola csapata érte el. Felkészítő tanár Polcsik Bernadett.

Olad csapata

A képzeletbeli dobogó 3. fokára az Oladi Általános Iskola csapata állhatott fel. Felkészítő tanár Nagyné Kuglics Éva.

A rendezvényünkkel immár hagyományt teremtettünk, 10. éve nagy sikerrel rendezzük meg. Ezzel szeretnénk hozzájárulni a diákok, s rajtuk keresztül családjaik környezettudatos magatartásának fejlesztéséhez.

10. regionális informatika versenyünkre 17 iskola adta le a jelentkezését


Idén 10. alkalommal rendezzük meg hagyományos informatika versenyünket. Ezt a meghívót küldtük ki az évek óta visszajáró  iskoláknak:

meghívó

Ezeknek az iskoláknak a versenyzői mérik össze tudásukat iskolánkban május 12-én:

csapatok

 

Szponzorainknak köszönhetően minden versenyző értékes jutalmakat vihet majd haza.

szponzorlogók2016

 

A versenyzőknek előzetes feladatként a verseny plakátját kell megtervezniük. A legjobb 3 mű alkotója értékes különdíjban részesül.

előzetes

A csapatokat 12 órától fogadjuk az iskolánk aulájában, ahol először egy gyors regisztráció vár a versenyzőkre, majd frissítővel és egy kis rágcsálnivalóval vendégeljük meg őket a verseny kezdetéig.program

Ismét jól szerepeltek elsősegélynyújtóink!

1

Szép időben, kellemes környezetben mérettették meg magukat ismét a környék ifjú elsősegélynyújtói. Az újraélesztés pontos ismerete elengedhetetlen, de a tanulók találkoztak magasból esett munkásokkal, biciklis baleset sérültjével és epilepsziás sérülttel is. A szituációkat ügyesen ellátták, igazi csapat munka volt!

Felkészülésük jutalma a területi versenyen a dobogó II. foka lett!

2

Csapat kapitány:  Kiss Viktória 8.a

Csapattagok:

Bodó Bianka 8.a, Lóránth Evelin 7.c, Pados Jázmin 6.a, Szendrői Anna 6.a,

Felkészítő tanár: Szendrőiné Sipos Éva

Gratulálunk!

Tanulóink iskolán kívüli remek eredményei

Hagyományteremtő szándékkal szeretnénk időnként bemutatni azokat a tanulóinkat akik az iskola falain kívül érnek el kiváló eredményeket.

kép

Oláh- Vadász Zoltán (6. b): Jurisich Boksz Kupa nemzetközi 1. helyezés

Névtelen

Nagy Krisztina, Szajkó Laura, Tari Fanni (6. b): Országos hip-hop táncverseny csapat ezüst minősítés.

kep

Szélinger Róbert (6. b), Molnár Adrián (7. a), Gőczi Dominik (5. b): Nemzetközi Boccia Adria I. csapat 3. helyezés.

kep

Farkas László (6. b): Nemzetközi Boccia Adria I. különdíj.

Névtelen

Eke Alex (6. b): Országos hip- hop táncverseny MTMSZ Tavaszi Kupa csapat 1. helyezés.

1

2

Lakner Elizabet – Ajkai díjugrató verseny  1.hely (110 cm).

1

Hegedüs Levente – birkózás területi bajnokság, Zalaegerszeg. Egyéni 3., csapat 2. hely.

1

1

 Névtelen

Névtelen

Névtelen

2

Névtelen

 3

2

TAKÁCS ÁRON 3.C FIGHT KUPA ORSZÁGOS KICK- BOX VERSENY 2.HELY.

 1

2

ERSING ANDRÁS 3.C ( PINGVINEK JÉGKORONG CSAPATA)

Magyar Jégkorong Szövetség Utánpótlás Bajnokság( Sopron) 2.hely.

Jégkorong Fesztivál 2.hely.

Névtelen

HORVÁTH BARNABÁS 3.C (LURKÓ UFC)

Tölgyesi Emléktorna 1. hely.

Football korosztályos szintfelmérő 1. hely.

Névtelen

Machinek Boglárka: Latin formációs magyar bajnokság „A” liga I. hely.

Névtelen

Palik Bernadett: Amita Dance Jam Országos Bajnokság arany fokozat.

Névtelen

Német versmondó verseny

A Szombathelyi Derkovits Általános Iskolában rendezett megyei német nyelvi versmondó versenyen Steiner Bonita 2. a, Poór Denissza 3. c és Tasnádi Barnabás 4. a osztályos tanulók ezüst minősítést értek el. Felkészítő tanáraik: Simonné Viszket Erika és Beke Eszter tanárnők. Gratulálunk a színvonalas szerepléshez.

Német versmondó

Újabb megyei angol versenyeredmény

A Szombathelyi Neumann János Általános Iskola által szervezett „The British” című megyei angol nyelvi versenyen Lendvay Patrícia és Misik Lili 6. a osztályos tanulók az 5-6. osztályosok versenyében IV. helyezést értek el. Felkészítő tanáruk: Varga Ildikó. A fotón a diákok között látható az előzetes feladatként általuk, biciklikerékből készített London Eye.

British verseny fotó