Hónap: 2016 október

Vendégségben az óvó nénik

Az első osztály előkészítő időszakának végén, legifjabb kisiskolásaink vendégségbe hívták a volt óvó néniket. Büszkén mutatták meg, milyen ügyes iskolássá cseperedtek, és azt, hogy az óvodában megszerzett tudást hogyan tudják hasznosítani az iskolapadban. A gyerekek saját készítésű kis ajándékkal vettek…

Újabb remek sakk eredmények

Szentgyörgyi Tehetségkutató Városi Sakkverseny Második éve folyik iskolánkban a Sakkpalota Program, ítt ismerkedett meg két tehetséges tanulónk a sakkal. Peresznyák Péter sakkoktató sakk szakkör kereteiben foglalkozik a sakk iránt komolyabban érdeklődő gyerekekkel. Ennek köszönhetően a tavalyi év rengeteg  eredménye után…

Szüreti délután a Bercsényiben

Október 7-én pénteken hangulatos szüreti programon vettek részt a Bercsényi Iskola alsó tagozatos diákjai. A gyerekek szüreti dalt tanultak, festettek szőlőt, mellyel bőséges termést varázsoltak az aulába vitt szőlőtőkére. Sok gyerek hallott már a szüreti népszokásokról, de a legtöbben még…

A népmese napja

Szeptember 30. A népmese napja. Ebből az alkalomból a Bercsényi Miklós Általános Iskolában projektnapot tartottunk. Tanítóink vendégségbe hívtak bennünket Meseországba. Sok népmesét olvastunk, kedvenc meseszereplőnk jelmezébe öltözve vártuk a báb- és meseillusztrációs pályázat eredményhirdetését. A 3 – 4. osztályosok könyvtári…

A 2016-2017-es őszi atlétikaverseny eredményei

2016.szeptember.22-28-a között megrendezésre került a Sugárúti atlétika pályán az őszi városi egyéni atlétikai verseny. Amelyen iskolánk tanulói kiváló eredményeket értek el: I. korcsoportban:  4x50m-es váltó csapat II. hely (Derdák Éva, Czika Nóra, Tóth Dorina, Kánya Beáta). II. korcsoport:    …