Halloween party a Bercsényiben

Október 27-re esett a választásunk. Rengeteg emberre és dekorációra volt szükségünk az aula berendezéséhez. Kemény munkával, de 2 hét alatt elkészültünk a díszítéssel. Sok feladatot találtunk ki a felsősöknek. Az egész rendezvény úgy nézett ki, mint egy gólyaavató buli. A héliumos éneklésen keresztül a vak etetésig  volt itt minden vidámság. 

1

 

3

Ezek után kezdődött az igazi buli. Rengeteg remek számot játszottunk le 17:00 – 20:00-óráig, amire a részt vevők nagy kedvvel táncoltak. Ha elfáradtak átmehettek a  büfébe, ahol sok finomság várta őket. Egy kicsivel később eredményhirdetést tartottunk, ahol a legügyesebbeket díjaztuk.  Nagyszerű rendezvény volt, nagyon jól éreztük magunkat.

2

 

4

 

5

Segítünk, ha baj van…

img_3203

Iskolánk – megragadva az önkormányzat által felkínált lehetőséget – újraélesztés oktatásban vett részt két napon keresztül.

Ennek keretében minden felső tagozaton tanuló diákunk megtanulhatta az újraélesztéssel kapcsolatos fontos tennivalókat, a kivitelezés technikáját, illetve szó esett  egy – két a mindennapi életben előforduló baleset elsősegélyéről is.

img_3213

 

Köszönjük az OMSZ dolgozóinak az oktatást és a lehetőséget!