Angolóra a Gépipari és Informatikai Műszaki Szki-ban

Óralátogatás céljából látogattunk el a szombathelyi Gépipari, Informatikai Műszaki Szakközépiskolába. Csoportunk két részre oszlott és két osztály angolóráját tekinthettük meg. A diákok szívesen fogadtak minket és segítettek bekapcsolódni a „munkába”. A mi csapatunk először bemutatkozott, majd az óra során párbeszédes valamint útbaigazítós feladatokat oldottunk meg játékosan. A csoport másik része pedig egy magasabb szintű órát kísérhetett figyelemmel. A tanóra gyorsan eltelt. Nagy élmény volt számunkra és élveztük, hogy részt vehettünk egy középiskolai nyelvórán.

Csillag Eszter/ Szabó Flóra
8. a

Post navigation