Szerző: Szendrői Tamás

Operalátogatás

február 17-18-én került sor a már hagyománynak számító operalátogatásra. Tanáraink közül Györkéné Mölcs Mária, Kaczmarski Szilvia tanárnők és Újfalvy Júlia pedagógus asszisztens kísért el bennünk. Az elmúlt évekhez hasonlóan 2 napot töltöttünk Budapesten, így lehetőségünk nyílt több kulturális programon való…

Bercsényisek a Sakk Bajnokok!! Megyei egyéni Sakk Diákolimpia

Idén a volt Szentgyörgyiben rendezték a megyei egyéni diákolimpia döntőit, ahol várakozások felett szerepeltek iskolánk tanulói. Minden versenyző a tőle elvárható legjobb teljesítményt nyújtotta, így az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerét érték el tanulóink, ami két aranyérmet, egy bronzérmet és…

KI MIT TUD?

Február közepén rendezte iskolánk alsó tagozata a KI MIT TUD?-ot. Több egyéni és csoportos produkció színesítette a rendezvényt, melyek nagyon színvonalasak voltak. A tanulók a sok gyakorlásnak köszönhetően felkészültek voltak, öröm volt nézni és hallgatni őket. A zsűri döntése alapján…

Február 13-án ismét Lurkó Kuckót tartottunk. A foglalkozás első felében 2. évfolyamos tanulóink a Sakkpalota programot mutatták be. Az ovisok és szüleik nagy érdeklődéssel figyelték, hogy a diákok két év alatt, mennyi mindent tanultak meg a sakkról a program kapcsán,…

Megyei Sakk Csapat Diákolimpia

Eddig minden évben sikerült a Bercsényi iskolának bejutnia az országos Sakk Diákolimpia döntőjébe. Ez most is SIKERÜLT! A Brenner iskolában került megrendezésre a megyei csapat diákolimpia, amely eldöntötte, hogy ki képviseli majd a megyét az országos döntőn. Az első helyet…

Beérett a szisztematikus munka!

Intézményünk 3 évvel ezelőtt kezdett bele az iskolai testnevelés megújításába. Együttműködési megállapodást kötöttünk a Szombathelyi Asztalitenisz Klubbal, a Haladással, az Illés Akadémiával és a Falco Kosárlabda Klubbal. 2 évvel ezelőtt pedig felmenő rendszerben labdaügyességi sportosztályt indítottunk, ahol a tanulók a…