Ismét Budapesten jártunk

Bp-fagyIMG_4226

Az idén is, akárcsak tavaly, a jó magatartású és jól tanuló diákok 5. évfolyamtól a legidősebbekig InterCity járattal Budapestre utazhattak. A vonatunk reggel 6 órakor indult és 9 órakor már a Keleti-pályaudvaron sétálgattunk. Az állomásról a busszal mentünk át a „A fagy birodalma’’ kiállításra. Ezen a kiállításon megtekinthettük a legtöbb északi illetve déli sarkvidéki állatot, majd egy, a kiállítással kapcsolatos totót is kitöltöttünk, apró nyereményekért. Mindezek után az Anonymus szobornál fotózkodtunk, majd az Országház felé vettük az utunkat. Mielőtt a Parlamentbe bementünk volna, körülnéztünk a Duna partján, ahonnan a Budai Vár, a Halászbástya, a Mátyás-templom és a gyönyörű Margit-sziget képét láthattuk. Egy óra környékén bementünk a Parlamentbe, ahol alapos kivizsgáláson estünk át, majd 96 lépcsőfokon áthaladva bementünk a díszterembe, később a kupolába. Itt megnézhettük az eredeti magyar koronázási jelképeket. Utunk a gyűlésterembe vezetett. Végül az Aréna Plázába mentünk. Itt mindenki kedvére mulatott, volt, aki már nagyon éhes volt, ezért jól belakmározott, de olyan is volt, aki vásárolgatott. Az idő leteltével 4 óra előtt visszamentünk a pályaudvarra, ahonnan 3 órás élmény dús utazás után a szombathelyi vasútállomáson kedves szüleink vártak bennünket. Minden részvevő rengeteg élménnyel gazdagodott és jól érezte magát a kiránduláson.

 BP-fagyIMG_4243