Lurkó kuckó

Ismét indul a Lurkó Kuckó!

Sok szeretettel várjuk az iskolába készülő nagycsoportos ovisokat és szüleiket az immár hagyományosnak tekinthető “Iskolanyitogató” foglalkozásunkra.

Már jártatok a suliban. Október végén Veletek és a mesehősökkel barangoltuk be Meseországot. Maga Mátyás király és udvarhölgyei fogadták a legkisebb vendégeket. Mesét hallgattunk Kati néni előadásában, kukoricát morzsoltunk, szőlőlevet préseltünk és ittunk, origami cicát hajtogattunk.

November 7-én 16.30-tól 17.30-ig ismét eltölthettek egy vidám órát a leendő elsős tanító nénikkel. Márton nap jegyében mesével, sok érdekes játékkal, bütykölővel várnak Benneteket. De hogy a pocak se reklamálhasson utólag, ínycsiklandó mézes-fahéjas almát is süthetsz magadnak.

Szerintünk nem érdemes kihagyni, mi már alig várjuk!

 

 

 

 

másodiktól
lurkó

Február 13-án ismét Lurkó Kuckót tartottunk. A foglalkozás első felében 2. évfolyamos tanulóink a Sakkpalota programot mutatták be. Az ovisok és szüleik nagy érdeklődéssel figyelték, hogy a diákok két év alatt, mennyi mindent tanultak meg a sakkról a program kapcsán, illetve a tanító nénik, hogy ötvözik más tantárgyakkal. A program másik felében   megismerkedtünk az interaktív tábla rejtelmeivel. Megtaláltuk a rét állatait az erdőben, segítettünk a békának felmászni a létrán, varázsoltunk, miközben eltüntettük a nyuszikat, bepakolhattunk az iskolatáskába, felismerhettük az állatok hangjait és kiszínezhettük a labdákat. Jó hangulatban halacskákat, teknősöket és „vérszomjas” cápákat barkácsoltunk. Jól mulattunk, miközben ettünk-ittunk.

DSCF7780

DSCF7785

DSCF7786

Várunk vissza benneteket március 9-én is, melyre hozd el magaddal egy pajtásodat is, hogy együtt sportolhassunk, versenyezzünk!

 

Iskolán első Lurkó kuckóját január 24-én tartottuk. A vidám farsangi foglalkozásra érkező óvodások szép álarcokat, farsangi sapkákat, bohócokat készítettek. Együtt táncoltak, énekeltek és zenéltek a tanító nénikkel. A közös ügyességi játékokban nagy élvezettel hajtották a lufit, és dobták célba a ping-pong labdát az egyre kisebb karikákba. E jó hangulatú program után szeretettel várjuk a leendő elsősöket és szüleiket a következő, február 13-i „Sakk-matt” interaktív játszóházunkba.

DSCN9806

 

DSCN9826

DSCN9852

 

 

 

kuckóeves