Számítástechnikai versenyt rendeztek Bíró Balázs emlékére Szombathelyen

Az Oladi Általános Iskola tizenötödik alkalommal hirdette meg a Bíró Balázs számítástechnikai emlékversenyt. A szombathelyi általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak szóló megmérettetésre öt iskola tizenhárom tanulója nevezett. A szervezők minden résztvevőt díjaztak.

Bíró Balázs az iskola népszerű informatikatanára volt, aki 28 éves korában motorbalesetben halt meg; most lenne 43 éves. Az ő emlékére hozta létre az iskola az emlékversenyt, amelyet azóta is támogatnak az elhunyt fiatalember szülei. Az idén a házigazda oladi iskolán kívül a Bercsényi, a Bolyai, a Paragvári és a Reményik általános iskolából érkeztek versenyzők.

Dénes-Miavecz Szilviától, az oladi iskola informatika­tanárától, a verseny fő szervezőjétől megtudtuk: a gyakorlati feladatok a verseny napjához kötődtek, ugyanis október 17. a szegénység elleni küzdelem világnapja – és 1803-ban ezen a napon született Deák Ferenc.

Fotó: Szendi Péter

Takács Imréné igazgató a verseny megnyitóján emlékezett meg Bíró Balázsról. A résztvevőket köszöntötte a Szombathelyi Tankerület nevében Hetyei Norbert, a zsűri elnöke és Bíró Ernő, a verseny névadójának édesapja is.

Az eredmények: első lett Tömböly Diána (Paragvári), második Czika Zoltán (Bercsényi), harmadik Pungor Emília (Bercsényi). Kánya László (oladi iskola) különdíjat kapott.

Forrás: vaol.hu

Számítástechnikai versenyt rendeztek Bíró Balázs emlékére Szombathelyen

Copyright © 2019. Powered by WordPress & Romangie Theme.