Ünnepi gála a Sportházban

A fennállásának 25. és névfelvételének 20. évfordulóját ünneplő Bercsényi Miklós Általános Iskola 2008. április 25-én a MSH-ban tartotta jubileumi gálaműsorát. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Feiszt György tanácsnok köszöntötte a jubiláló intézményt, majd Fokiné Rácz Ilona igazgatónő mondta el születésnapi gondolatait. Nádas Pál a budapesti Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon igazgatója is üdvözölte a megjelenteket, és az iskolában folyó magas szintű integrációs tevékenység elismeréseként átnyújtotta az igazgatónőnek azt a tanúsítványt, amely a Budapesti intézmény bázisiskolájává nyilvánítja a szombathelyi Bercsényi iskolát.

Ezt követően az alsó tagozatosok verses, táncos műsora következett, melyben az iskola mozgáskorlátozott tanulói is szerepeltek. A gála második felében, olyan művészeti csoportok léptek fel, amelyekben az iskola jelenlegi és volt diákjai tevékenykednek. A közönség érdeklődéssel figyelte és nagy tapssal jutalmazta a bábosok, a táncosok, a zenészek, az ugráló kötelezők produkcióját.

Ez a rendezvény zárta a jubileumi hét programsorozatát.